Reikiről!

 

 

Megértem Azt, aki még nem sokat tud, illetve még csak most hallott először a REIKI-ről. Annak idején a később beigazolódott érzéseimen kívül én is csak annyit értettem, hogy kizárólag élőlényeket kezelhetek vele, és mást nem. Reméltem, hogy tényleg létező dolog, és nem rontok el semmit, illetve senkit egy kezeléssel. Bíztam az útmutatásban, de azért izgultam, hogy tényleg használhatom-e kismamáknál, szívritmus szabályozóval rendelkező embereknél, vagy bárkinél, aki jön hozzám. Nem értettem igazán a REIKI-t! Ha értettem volna, akkor ezek nem lettek volna kérdések. Tudtam volna, hogy nincs korlát! Bárkit bármit megreikizhetek aki kéri. Valamint ha nem lenne az jó, vagy nem élőlény lenne, illetve semmi köze nem lenne egy élő egészségének helyreállításában, nem is folyna rajtam keresztül az energia. Mert idő közben ilyet is tapasztaltam például egy barát halála előtti napon a kezelése alatt.  Ma már ennél jóval mélyebben tudom mi is az, amit nap mint nap használok.

Évek alatt értettem meg, hogy igazán mi is a REIKI. Valahogy úgy tudnám megfogalmazni, hogy mindannyian egy nagyon tiszta, határtalan és intelligens fényből jövünk le ide a földre tapasztalni. Ott fenn egy hatalmas egységet alkotunk! Az egész önmagunknak, csak egy része van itt és mivel tapasztal, „hibát hibára” halmoz, eltávolodik az általa kijelölt útról, amellyel érzelmi vagy más szinteken energiablokádokat hoz létre magában, esetleg tanulásához korlátozó blokádokat hoz magával, melyek energetikailag és sokszor fizikailag is láthatóak. A REIKI azáltal, hogy abból a fényből származik ahonnan mi mindannyian jöttünk, és képes mindent tökéletesen helyreállítani, azt az állapotot hozza létre bennünk, amit ténylegesen képviselni akar a saját lelkünk itt a földön. Vagyis jobban önmagunk tudunk lenni azáltal, hogy a blokádjainkat feloldja. Legtöbb esetben nem konkrétan ezért a hatásért, hanem ennek a következménye, az egészségessé válás miatt használjuk a REIKI-t. Mégis a célja az, hogy visszaállítsa bennünk a mi teljességünk állapotát. Ezért is tapasztalható minden szintű pozitív változás azon, aki elvégezte a REIKI akár csak 1-es fokát, hiszen így nap- mint nap folyhat nem csak rajta keresztül, hanem hozzá is egy a csodálatos energia. Valamint ezért lehet gyógyíthatatlannak mondott betegségeket eredményesen kezelni REIKI-vel, hiszen minden betegség csak a diszharmóniánk eredménye. Tapasztalataim alapján kijelenthetem, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, csak esetleg kevés idő, ha a gyógyítás ereje lassabb gyógyulást hoz, mint a betegség lefolyása például akut esetekben, amikor feltétlen fontos, hogy orvoshoz forduljunk.

Viszont legalább olyan fontos az is, ha egy orvos, általa gyógyíthatatlannak diagnosztizált betegséggel találja szembe magát, hogy tovább irányítsa egy hozzánk hasonló lehetőséget nyújtani tudóhoz betegét és ne tegye még betegebbé azt kétségbeesésében kapálózva akár a tudomány mai állása szerint is kimondottan ártó kezelésekkel.

Tehát mindenkinek ajánlom a REIKI-t kortól, nemtől vagy bármitől függetlenül. Talán csak annyi a kritérium, hogy legyen elég nagy, vagy elég fiatal, hogy felfogja mit kap a kezébe, és végig tudjon ülni egy egynapos képzést!

Ha rajtam múlna, minden alap oktatásba bekerülne, mint választható úgy, mint a szakkörök, hittan, vagy más.

 

Mint fizika és matematika tanár kijelenthetem, hogy a fizika jelenlegi álláspontja szerint, bárhogy is kutatjuk a lehető legkisebb részecskét, vagyis alkotóelemeket, vagyis minél kisebb összetevőkre bontjuk fel az anyagot, előbb utóbb csak azt találjuk, hogy nincs sem az általunk ismert anyag, sem semmi, csak energia illetve rezgés!

 

Így nem is kérdés, hogy előbb utóbb a vaskalapos tudományos körökben is elismert helyet fog betölteni az anyagelvűség mellett az energiaszemlélet és a rezgésszemlélet, valamint a gyógyításban a lelki tényezőre fordított kimagasló figyelem is!

 

 

 

Nálam a REIKI 1, REIKI 2 és REIKI MESTER tanfolyam

 

végezhető!

 

 

 

 

 

R.A.I. központi ismertető:

 

Reiki tanfolyamok

 

 

 

REIKI

A Reiki egy bárki által elsajátítható, egyszerű és hatékony harmonizáló, egészségmegőrző módszer. Sokak számára a Reiki az első lépés az energetikai technikákkal való ismerkedés felé.

A Reiki egy intelligens, isteni energia használatán alapuló módszer, amit egészségünk megőrzésére és testünk regeneráló folyamatainak megerősítésére használhatunk.

A R.A.I. tanárai a 19. század második felében, Dr. Mikao Usui által, Japánban újra felfedezett módszert oktatják.

A Reiki elsajátítása és használata mindenki számára hasznos lehet, rendszeres használata ugyanis könnyebbé teszi mindennapi életünket. Testileg és lelkileg is nagyobb harmóniát, kiegyensúlyozottságot ad, ellenállóbbá tesz a stresszel és a mindennapok kihívásaival, környezetünk megterheléseivel szemben. A Reiki segítségével önmagunkkal és másokkal való kapcsolatunk is harmonikusabbá, szeretetteljesebbé és megértőbbé válik.

A Reiki piacára ma jellemző széles és sokszor áttekinthetetlen sokszínűséggel és az ezzel járó bizonytalansággal szemben, a R.A.I. nemzetközi szinten szilárd vezető helyet ért el egységes és világos képzési tematikájával.

 

A Reikivel történő kezelés nem minősül sem orvosi tevékenységnek, sem gyógyításnak.
Nem helyettesít semmilyen orvosi diagnózist, kezelést, beavatkozást. 

 

     REIKI I. 

A tanfolyamon a tanuló megkapja a lehetőséget, hogy a Reiki energiával kezelni tudja önmagát és másokat.
Részletesen megismeri a Reiki történetét, és elsajátítja használatának elméleti és gyakorlati alapjait. Meditációkon és gyakorlatokon keresztül ráhangolódik a szeretetteljes isteni energiára, valamint elsajátítja azokat a kézpozíciókat, amelyek önmaga és mások kezeléséhez szükségesek.
Egy energetikai hangolás („avatás”) lehetővé teszi a belső energia csatornák aktiválását a Reiki energia számára, ez emellett a saját rezgésszám és energiaszint lényeges megemelkedésével is jár.

A tanfolyam ára: 14 500 Ft.

 

    REIKI II.  

A Reiki második fokozatával a Reiki energia intenzívebbé válik a kezelések során. Az avatás által tovább emelkedik a tanuló saját rezgésszáma és energiaszintje.
Megismerkedik a második Reiki fokozat szimbólumaival és azok használatával, így a Reiki használatának teljesen új, speciális lehetőségei nyílnak meg.

A tanfolyam ára: 21 500 Ft.
Előfeltétele: a Reiki I. fokozat elvégzése.

 

     REIKI MESTER 

Ez a tanfolyam az első lépés a mesterré válás útján. A mesteri út nem csak a Reiki használatára, hanem az egész életünkre vonatkozik.
Az avatás hatására sokszorosan megemelkedik a tanuló rezgésszáma és energiaszintje, emellett a Reiki energia intenzitása is sokszorosára nő. A Reiki mesteri szimbólum hozzáférést biztosít a mester energiához és annak lehetőségeihez.

A tanfolyam ára: 47 500 Ft.
Előfeltétele: a Reiki II. fokozat elvégzése.

 

     REIKI TANÁR* 

A Reiki mester megkapja a lehetőséget és a jogot arra, hogy oktasson és másokat is beavathasson a Reiki használatába.
A tanfolyamon lehetősége lesz a korábbi Reiki fokozatok tananyagának alapos átismétlésére, emellett oktatási technikák elsajátítására és az avatás kivitelezésének begyakorlására.

A tanfolyam ára: 80 000 Ft.
Előfeltétele: a Reiki mesteri fokozat elvégzése.

 

     REIKI MESTER ÉS TANÁR* 

A R.A.I. központ tanári tanfolyamán lehetőség van a Reiki mesteri és tanári fokozatot együtt elvégezni.

 

* A Reiki tanári fokozat megszerzésére kizárólag a R.A.I. központ által tartott tanfolyamon van lehetőség.