AGM - AZ AKTÍV SZELLEMI MÓDSZER

 

 A nevében is benne van, hogy aktív, tehát nekünk kell itt aktívnak lenni. Nem csak átengedni az energiát, hanem meg is alkotni amit akarunk, vagyis a tanfolyamokon a mi rezgésszintünk van fejlesztve, így a saját teremtőképességünk van felturbózva az egészség céljából amit egy szellemlény, szellemi segítő irányításával, használunk. A fényből jött szellemlény csak a kezelés idejére, csak az egészség céljából van velünk és ha hívjuk, bármikor jelen van hatalmas energiájával és tudásával felvértezve, hogy velünk együtt minden élőt tökéletesen egészségessé varázsoljon aki csak kéri. Hihetetlen, de így van!

Nem csak fizikai anatómiában érdemes otthon lenni, hanem az energetikai anatómiában is. Ugyanis minden betegség először energetikailag van jelen egy beteg szervezetében, és csak bizonyos idő múlva alakul át fizikai problémává. Ezért is van sokszor, hogy fáj valami, amikor semmi fizikai tünet sem található. Így a változásnak is először energetikailag kell megtörténnie és így lesz majd fizikailag észlelhető amikor az energiából anyag alakul ki. 

A szellemi segítővel mi alakítjuk a beteg testet olyanná amilyen egészségesen lenne, így gyorsan és hatékonyan "varázsoljuk" tökéletessé a kezelt személyt. Az azonnali jobbulások is gyakoriak. A szellemi háttér miatt kizárt a téves átformálás, vagy visszaélés!

 

 

 

Nálam az Aktív Szellemi Módszer 1-2 tanfolyam végezhető!

 

 

 

R.A.I. központi ismertető:

 

AGM - Aktív Szellemi Módszer tanfolyamok!

 

Az AGM – teljes magyar nevén Aktív Szellemi Módszer – egy könnyen megtanulható és hatásos egészségmegőrző módszer. Az alkalmazása során az elménk, szellemünk által energiákat megmozgatva tudunk segíteni problémákon. A tanfolyamsorozat koronája a 4. fokozat, ami egy egyedülállóan erőteljes technika, melyet a világon egyedül a R.A.I. tanfolyamán van lehetőség elsajátítani.

  1. E. Eckard Strohm fejlesztette ki ezt az energetikai módszert, több mint 30 évvel ezelőtt. A több lépcsőből álló rendszer egyszerűségével és rendkívüli hatékonyságával tűnik ki. A tanfolyamsorozat lépcsőin végighaladva a tanuló lépésről lépésre egyre többféle módot sajátít el, hogy gyors segítséget tudjon nyújtani önmagának vagy másoknak.


 

Az Aktív Szellemi Módszerrel történő kezelés 
nem minősül sem orvosi tevékenységnek, sem gyógyításnak.
Nem helyettesít semmilyen orvosi diagnózist, kezelést, beavatkozást. 

 

    AGM I. 

A tanuló megismerkedik az Aktív Szellemi Módszer történetével, az energetikai módszerek alapjaival, lehetőségeivel és hatásmechanizmusával. Tisztázódnak olyan fontos, ezoterikus fogalmak, amelyek az embereket egészségük és spirituális fejlődésük miatt is érintik. Ilyenek például a csakrák, Kundalini erő vagy a harmadik szem.
Gyakorlatok során a tanuló elsajátítja az Aktív Szellemi Módszer technikáit, melyekkel ezután hatékonyan kezelhet.

A tanfolyam ára: 15 000 Ft.

 

    AGM II. 

A tanfolyamon teljessé válik az Aktív Szellemi Módszer alap technikája, és tovább bővülnek felhasználási lehetőségei. A tanuló megismerkedik az önkezelés és a távkezelés lehetőségével. A tanfolyam témája emellett az ásványok különböző hatásai, és felhasználási lehetőségeik.
Egy speciális avatással egy szellemi segítő kerül a tanuló mellé, aki segítséget tud nyújtani a kezelések során, és aki ezután mindig mellette marad, hogy támogassa és utat mutasson neki, elősegítve fejlődését.

A tanfolyam ára: 15 000 Ft.
Előfeltétele: az AGM I. fokozat elvégzése.

 

    AGM III.

Az Aktív Szellemi Módszer I. és II. szintjein megtanult alap technikák átismétlése után a tanuló új, speciális módszereket sajátít el. Megtanulja többek között a "lézer-technika" kivitelezését és felhasználási lehetőségeit.
A tanfolyam további ismereteket ad, melyek segítik a résztvevők személyiségének fejlődését.

A tanfolyam ára: 24 500 Ft.
Előfeltétele: az AGM II. fokozat elvégzése.

 

* Az AGM III. tanfolyamot kizárólag a R.A.I. központ által kijelölt tanárok tartják.
 

    AGM IV.**  

A IV. fokozatot méltán nevezhetjük a tanfolyamsorozat koronájának. Egy speciális és nagy hatású technikát sajátítanak el a résztvevők, melyhez hozzátartozik az úgynevezett "harmadik szem" megnyitása is. A tanfolyam a világon egyedülálló és kizárólag a R.A.I.-nál végezhető el.
Tekintettel arra, hogy a tanfolyam a tanulóktól alapos felkészültséget, megfelelő spirituális érettséget, komoly felelősségérzetet igényel, ezért a R.A.I. nagymestere fenntartja magának a tanfolyami részvételtől való elutasítás jogát.

A tanfolyam ára: 48 000 Ft.
Előfeltétele: az AGM III. fokozat elvégzése.

 

     AGM V.** | mester és tanári fokozat 

Az ismeretek további, speciális technikákkal bővülnek, melyek lehetővé teszik különleges problémák kezelését. Egy tanfolyami oktató és egy tanuló mélyebb kapcsolata is fontos témája a tanfolyamnak.
Az alapismeretet tartalmazó teszt sikeres megírása után a résztvevők megkapják a jogot az Aktív Szellemi Módszer I. és II. tanfolyamok oktatására.

A tanfolyam ára: 77 000 Ft.
Előfeltétele: az AGM IV. fokozat elvégzése.

 

** Az AGM IV. és V. fokozatok elvégzésére kizárólag a R.A.I. központ által tartott tanfolyamokon van lehetőség.